Somogyom
2010. november 01. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Somogyom

 „Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!” (Berzsenyi: A tizennyolcadik század)

  Külső-Somogy völgyeit jártam Mindenszentek idején, hogy végre megismerjem szűkebb szülőföldem elfelejtett talapzatát. Alig pár kilométerre a Balaton mindenki által ismert partjaitól egy másik világ kezdődik, ami tud annyira elveszett és ugyanakkor elbűvölő is lenni, mint bármely más zsákutcás magyar táj a Kárpát-medencében.

  Ez nem egy magánút egy tanyára: ez egy magyar település egyetlen útja a külvilág felé. Egy zsáktelepülés zsáktelepülésének zsáktelepülésére visz, Somogyegresre. A - szintén - eldugott kisváros, Tab ócska szőlőhegyi útján át lehet eljutni Kányára, majd onnan Bedegkérre, és onnan egy busznyi széles aszfaltcsík visz tovább a 199 lelkes Somogyegres faluba. „Csendes vidék vagyunk” - mondja nekem egy barátságos cigányasszony, miközben a szomszédos, omladozó, de gyönyörű fa verandával rendelkező romházat fotózom. Igazat adok neki, de magamban azon gondolkodom, vajon minek a csendje ez.

 

  Bedegkér útja Bedegkér vége felé? Errefelé aknamezőre emlékeztető utak kötnek be falvakat és életeket a világ vérkeringésébe: Lulla, Torvaj és Sérsekszőlős (jegyezzünk meg szép faluneveket!) lakói ezen a rücskös köldökzsinóron juthatnak el Tabra, hiszen egyébként három oldalról sűrű erdők veszik őket körbe. A túlszaporodott vadak békésen legelésznek a falvak határában.

 

A Balatonhoz közelebb fekvő falvak már benne vannak a vérkeringésben: Köröshegy szép Széchenyi-kastélyát mostanában újították fel, pletykák szerint Csányi Sándor a birtokosa. Az elhíresült völgyhíd, a magyar mérnöki teljesítmény és az esztelen pénzherdálás minden bizonnyal sokáig fennmaradó bizonyítéka szinte árnyékot vet a kastélyra.

 

  Pár völggyel arrébb is elfelejtett zsákfalvak tengődnek a bekötőutak végén. Kisberény lakói jó közösséghez méltóan megbámulják, vizslatják a faluba érkező idegent, de első pillanatra köszönésre biccen a fejük. Az őszi, szélcsendes verőfényben állni látszik az idő, még a házőrző kutyák is lustán pislognak a küszöbökről. Lakott és lakatlan házak, füstölgő kémények és beszakadt homlokzatok váltogatják egymást az utca két oldalán, az erdős dombok felől vadászat, puskalövések hangjai visszhangoznak fölöttük.

  Annál huzatosabb helyen fekszik Somogyvár: a hagyomány szerint Koppány vezér hadai is innen indultak István ellen hadba, de az már történelmi tény, hogy Szent László király francia bencés szerzeteseket hozott erre az Isten háta mögötti vidékre. Az apátság a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, tiszta lombardiai román stílusban építve 2.5 hektáron terült el. A középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki itt: az 1220-as évektől már hiteleshelyi levéltárként működött, egyúttal ispánsági központ, azaz vármegyeszékhely szerepet is betöltött. Ma már csak tekintélyes romjai állnak az apátságnak. A mellette felhúzott kilátóból fél Somogy látható, sőt, jó időben a Balaton-felvidék hegyei is átderengenek a Balaton és a Berek fölött. Somogyvár mai központját magánadakozók adományaiból épült kálváriadomb és tekintélyes méretű barokk templom uralja.

  Somogyvámos ma is egy elfeledett, szegényes zsákfalu lenne, ha az elmúlt húsz évben nem jöttek volna ide fura szerzetek, akik egy darab mesterséges Indiát építettek ki a község mögötti völgybe. A Krisna-völgy különös ötvözete a hagyományos pannon tájnak és a mesterkélt, modernizált indiai építészeti stílusnak. A völgylakók ugyanakkor tetszetős mintagazdaságot építettek ki, ahol még szürkemarhát is tenyésztenek. A 150 főnyi közösség rendezettebb környezetben él, mint az elcigányosodott anyafalu. Egy kávéra betérve Vámos egyik kocsmájába, fültanúi lehetünk annak, hogy létezik közös nevező romák és nem romák között: a tévé! A játékgépező roma asszonyság hosszan beszélget a magyar kocsmárosnővel a Megasztárról, hogy ki kire szavazott, ki mit kommentelt az Iwiwen és a Facebook-on a műsor kapcsán, és hogy melyik versenyző a bárcás szajha. Még hogy nincs technikai és kulturális progresszió a végeken!

 

  A klerikális-kulturális reakció ma már olyan békés szigetekre húzódott vissza, mint az útmenti keresztek, kápolnák, omladozó kisnemesi kúriák. Egy azonban ma is szépen karban van tartva: Nikla remetéjének kúriája és a költő mellszobra szép parkban várja az alkonyt. A Berzsenyi-lak magányos mindenese keserű szavakkal ecseteli a pénztelenséget és a környék kilátástalanságát, de a szobákban kopott derűt sugároznak a Berzsenyi-korabeli empire bútorok, megsárgult könyvek, eredeti kéziratok és metszetek.

  Az utolsó fények alatt még felérünk Fonyód hegyére: a Balaton Isten homlokaként épp kisimul, ahogy a víz fenti tükrében sem úszik egy felhő sem. Csak Badacsony elkophatatlan bazalthegye tartja magát a nagy kékségben. Innentől költsön a költő.

A Balaton

Jer te, ki a szép genfi tavat s szép genfi virulmányt
Olly eleven színnel festéd, s Eratódnak ölében
A roppant Bernhárd farain múlatni szerettél,
Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég!
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,
Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.
Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár
Omladozó falain lebeg a mult hajdani képe,
S elnyeli a döbbent elmét a fényes előkor;
Itt a századokat látott vadonok feketednek,
Mellyek ezer meg ezer gőbölt kényünkre nevelnek;
A szilaj Arkászok heverészve legeltetik a nyájt,
S a kies estvéken nyögdécsel lassu furullya.
Itt a sárga mező s kiterült láp terjed előnkbe,
Hol dús búzakalász hullámos tengere játszik,
S a barnult arató víg dal közt hosszu kepét rak.
Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted,
S a koszorus Tellus kosarit mosolyogva üríti;
És valamint boldog Helvetia népe örömmel
Szántja szabad földjét: itt is szabad a magyar és víg;
A gazdag palotát itt lakja királyi szabadság,
S a gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi.

(Berzsenyi Dániel, 1799-1804 között)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr782413863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.01. 16:32:56

jó képek, de nem kell mindig pc-nek lenni.

tewton 2010.11.01. 16:36:07

azért a déli partban mégis az a legjobb, hogy láthatják az északi parti sorhegyeket :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.01. 16:44:18

bayer azér szívberakolászóbban pátoszos, de azért rendben van ez így is .)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.01. 16:46:39

@Grift: naná, hogy a szülőföldemről pátosszal fogok beszélni! :)

tewton 2010.11.01. 16:49:06

ezek a ferde beállítások irritálóak ilyen mennyiségben.
amúgy jó. a pátoszosságig még van 20 éve ergének .)

örülök, hogy a bersenyi-szobor kő és nem bronz.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.01. 16:59:43

@tewton: sajnos a blog szerkezete miatt csak így, sűrű oszlopban jöhetnek a képek. A ferde és a vízszintes beállításokkal tudatosan szoktam játszani, itt is váltogattam őket. Egyébként a fotóim többsége vízszintes beállítású, de amikor 300 képből kiválogatok 40-et a posztba, valahogy érdekesebbnek, dinamikusabbnak, élettelibbnek találom a dőlt képeket. De csak lelkes amatőr vagyok, nincs a fotóimnak művészi értéke :)

tevevanegypupu 2010.11.01. 17:09:05

"Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted"

Szep kepek, szep iras es szep falunevek.

tewton 2010.11.01. 17:14:04

@rajcsányi.gellért (ergé):
de gondold el, elkezdesz öregedni és konzerválódni, eszedbe jut, hogy hú, de jó lenne papíron az a kép azzal a témával ... aztán már nem tetszik annyira a dőlt beállítás (élettani folyamat :) ), a képkivágást meg utólag nem lehet úgy és annyira manipulálni ... ilyen praktikus dolgok.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.11.01. 17:35:57

@rajcsányi.gellért (ergé): klassz poszt, gratula!

A krisnásokat még mindig nehezen szokom, viszont az a presszó a nyerőgéppel tök autentikus.

neeskens 2010.11.01. 17:42:06

Jó írás, szép képek. Gyönyörű az őszi magyar táj, szerencsére én aktív alakítója vagyok valamennyire.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.01. 17:50:41

@tewton: öregedek és konzerválódok, mostanában azzal megy el szabadidőm egy része, hogy hosszú évek alatt lőtt digitális fotótömegemből válogassak ki előhívásra képeket.

és nem lesz gond a dőlésszöggel sem, ugyanis a legtöbb témáról 2-3 beállítással készítek képeket, tehát van egy dőlt és egy statikus, vízszintes fotóm is róluk. ilyen előrelátó embör vagyok, na. :)

WysiWyg 2010.11.01. 18:04:49

Te is kaposvári vagy?

Kárpáthy Zoltán 2010.11.01. 18:06:53

Nagyon szép, de sajnos erről is Cseh Tamás jut eszembe- "kérdezném, hogy pár év múlva/ ki tud majd itt magyarul?" (oké, hogy az is már kb 30 éve volt) És itt nem a cigányokra gondolok- Az utóbbi időben elég sokat jártam hazánk kies(ő) vidékein, és olybá tűnt nekem, mintha Magyarország egyes, egyébként idillien szép részei lassan kísértetjárta helyekké változnának a szemünk előtt.

betyár (törölt) 2010.11.01. 18:09:02

Hát, Múzsáknak szentelt
Kies tartomány!
Ily számkivetve volt
Nálad minden tudomány?
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
Istenem!
Senki sem
Vette észbe,
Hogy e részbe
Árva még Somogy!

Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár bunyikká,
Hogy jóba nem nevelték?
Dudva lenne dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már hogy
A Somogy
Ily tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?

Debrecen és Patak
Messze estenek
Ide, hol a Múzsák
Nem is esmértettenek,
Ami kevés pénz bejött,
Két-három póra,
Nagyobb dologra ment el -
Borra avagy disznóra.
A szegény
Pórlegény
Vagy bodnárnak
Vagy betyárnak,
Vagy zsiványnak állt.

Ó, szomorú sorsa
Egy szép megyének!
Hol a magyar lelkek
Megvetve heverének.
Ó, nem fáj-é a szíve
Minden magyarnak,
Hogy a magyar fiakkal
Gondolni nem akarnak?
De tán jő
Oly idő,
Melyben nékünk
A vidékünk
Új Helikon lesz.

egy_vélemény 2010.11.01. 18:20:33

Ez igazi szép kirándulás lehetett. Köszönjük, hogy virtuálisan mi is ott lehettünk!

:-)

Borbás Barna 2010.11.01. 18:46:56

Gellért, grat.!
(Ráadásul rögtön dekódoltam a finom vizuális üzenetet az egymás alá komponált elefántokról, if you know what I mean.)

Van az a mondat, hogy
"Annál huzatosabb helyen fekszik Somogyvár: a hagyomány szerint Koppány vezér hadai is innen indultak István ellen hadba"

ehhez ajánlanék némi kiegészítést, korábban termeltem a Fontolva Haladóra; mint lokálpatrióta, biztos értékeled:

A somogyiak közt több lehet a pogány! - adalék a keresztény-pogány, István-Koppány vitához:
fontolvahalado.igen.hu/1158-a-somogyiak-kozt-tobb-lehet-a-pogany--adalek-a-kereszteny-pogany-istvan-koppany-vitahoz.html

"Somogy térsége Koppány történetében kiemelt hely, hiszen több dunántúli területtel együtt a somogyi dukátus is az ő területe volt Fajsz (vagy Falicsi) fejedelem, és Koppány apja, Tar Szerénd (Zerind) örökségéből. (...) Törökkoppányban ma is élő legenda, hogy valahol ott van eltemetve Koppány (ahogy ők, illetve a környéken mások is hívják: Kupa vezér) - vagy legalábbis valamelyik része a négyből."

Üdv,
Bb

ivcsek · http://abalaton.hu 2010.11.01. 19:47:27

ja, nincs hozzátennivalóm: szép túra volt, kösz a kirándulást:)

==T== 2010.11.01. 19:57:35

Az elmúlás csendje?

Amúgy gyönyörű, mint ahogy kb. egész Magyarország az.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2010.11.02. 01:35:28

Köszi a posztot.
Én is somogyi vagyok.
Őrzöm a Koppány lölkit....

:)

egy_vélemény 2010.11.02. 08:19:10

Jó reggelt!
Arra gondoltam, hogy érdemes elgondolkodni azon, hol élnek rendezettebben, szebben a népek?
Ahogy a krisnások példája mutatja: ahol a hit, a szabad vallásgyakorlás is összetart.
Lehet, hogy ez a legfontosabb?
Fontosabb, mint a kenyér?
Ahogy nagyszüleim is kezdték, imával a napot.
Utána pedig napi munkához láttak.

Mert első a kötelesség.
Ez a jogállam alapja.

zuuu 2010.11.02. 10:51:26

Köszönet a Berzsenyi-életképekért. Vasárnap éppen a Kemenesalját és a Ság-hegyet jártam, egy Berzsenyi-kötettel a zsebemben...

Tervezem, ha legközelebb arra járok, felkeresem egykori présházát Kemenessömjénben, amely állítólag még ma is áll... Lesz itt még pátosz. :)

"Zúg immár Boreas a Kemenes fölött,
Zordon fergetegek rejtik el a napot,
Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik,
S minden bús telelésre dőlt."

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.11.02. 12:53:45

Somogyország! Előszedeted velem a Kós Károly könyvet, istenbizony! :)

A képek gyönyörűek. A kőelefánt furcsa.
Tiszántúlon, esetleg Viharsarokban jártál már? Van ott jópár tanya(bokor), nem csodálkoznék, ha a fák, bokrok között 100-200 éves díszes szemöldökfákkal.

jan 2010.11.02. 16:41:41

Gyönyörű ez a poszt. És nagyon bejön ez a tájhoz, szülőföldhöz való viszonyulás.

Vajon hogy alakul ki ez az attitűd az emberben? Sokan (talán a többség) csak élnek a szűk lakókörnyezetükben, esetleg elutaznak néha messzire, de valahogy ez a minket körülvevő táj felé odafordulás mintha hiányozna.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.11.03. 09:01:55

RG köszönöm. Szintén Somogyországiként!

Kiß B. 2011.05.15. 18:09:58

Ezeket a falvakat, erdőket járom szinte minden hétvégén, és minél többet látok belőlük, annál inkább szerelmes leszek Somogyországba. Valakik nem értik, minek a pátosz, valakiknek meg vannak gyökereik. Akárhová is vet a sors, örökké somogyi maradok!

Anita12-3 2017.01.21. 00:38:32

@jan: pedig én is ugyanígy érzek
süti beállítások módosítása