Nem titok, hogy a popzene mézesmázas lakomáján szezononként változik a menü. Igaz, öregecskedő fejjel egyre kevésbé érdekli az embert a zeneipar aktuális trendje: ízlésünk már kialakult, és hogyan is rajonghatnánk nálunk sok évvel fiatalabb skacok avagy leányzók zenéjéért? Akkor már inkább maradjanak a rockdinoszuruszok, a többit megesszük desszertnek.
Az elmúlt időszakban azonban végre érdekesebb irányt vetett fel a popvilág. Annak ellenére, hogy - nem meglepő módon - semmi újat nem tudtak kitalálni. Megint visszanyúltak egy idézhetőnek talált hagyományhoz: énekeslányok jönnek, leöntve az évtizedekkel ezelőtti soul, az eredeti R'n'B és a retrópop szószával. Igyatok hozzá egy pohár frissen facsart limonádét.
Amy Winehouse (szül.: 1983) volt az első, és nem hiszem, hogy ezt a perszónát be kell-e mutatnom valakinek: rendre ott szerepel a világ minden bulvárlapjának címoldalán. Ez a drogoktól szétcsúszott londoni zsidólány nem találta fel a spanyolviaszt - viszont zseniális hangjával (máris 5 Grammy díj!) tökéletesen fel tudta idézni a régi soulzene nagyjait, amit kellően meghangszerelt zenével körítettek. És ehhez hozzájött Amy extrovertált személyisége, ami színes sztorikkal látja el, nap mint nap a tehetséges emberek hanyatlásán élősködő bulvársajtót. A Rehabot mindenki ismeri, jöjjön inkább a Love Is a Losing Game, azt még nem játszották annyira szarrá.
Amy volt a régi-új souldivat első pacsirtája, de rögtön megjelentek a trónkövetelők. A kevésbé egzotikus, kevésbé kattant Duffy (szül.: 1984) újabb kiscsillag a popzene setét éjszakájában. Az észak-walesi Gwynedd grófságbeli Nefyn faluból (tehát világvége egyik sarkából) a világhír felé törő szőkeség szintén úgy énekli a soult, mint a hatvanas évek fekete dívái. Mercy című dala tökéletes hatvanas évekbeli popsláger, majd' egy évtizeddel az ezredforduló után. A Rockferry viszont egy fokkal komolyabb dalocska: a klipben visszatér szürke szülőföldjére és mereng, ahogy köll.
Nem teljesen soulban, inkább afféle alternatív popban utazik Kate Nash (szül.: 1987), ez az ízes vidéki angolsággal affektáló zongorista lány. A Foundations már tavaly nemzetközi siker lett, és ritka eset, hogy egy örök poptémát (csajnak baja van a fiújával) szellemes szöveggel sikerül megírni (My fingertips are holding onto the cracks in our foundation, ésatöbbi). A Pumpkin Soupot kevesebben ismerik, szóljon most ez.
És jöjjön még egy brit leányzó, akit beszorítanak az Amy-hullám egyik fodrába: Adele (szül.: 1988) szintén a soul-hagyományokat követi: az előző, nőcis előadókkal szemben ő a csúny érdekes lány, akinek nagy érzelmei vannak, és ezt nem rest kiénekelni nagyszerű hangján. A Chasing Pavements szintén agyonjátszott sláger, de ettől függetlenül jóság.
Megfigyeléseim szerint ötből négy ismerősöm Petőfi-hallgató lett az elmúlt hónapokban. Nekik nem ismeretlen Gabriella Cilmi neve, az ausztrál csajszi első száma rendszeresen megszólal a Zigényes Pop magyar rádiójában. A Sweet About Me már befészkelte magát hallójárataimba. Mielőtt férfi olvasóink megakasztanák szemüket a klipben cicázó Gabriellán, inkább nézzék meg, mikor született a hölgy. A rajtunk átrohanó idő tanulságának leszűrése után pedig lazítsunk erre a könnyű, de finom popzenére. Soha rosszabbat, egészségetekre!