Mazsihisz – kormány 2:1 (Holokauszt 2014 emlékév-bojkott)
2014. február 09. írta: TuRuL_2k2

Mazsihisz – kormány 2:1 (Holokauszt 2014 emlékév-bojkott)

Mazsihisz_elnokseg_szavaz_holokauszt_2014.png

Döntött a Mazsihisz: bojkottálja a Holokauszt 2014 emlékévet – egyelőre. Hogy milyen súlyos következményekkel jár a zsidó hitközségek szinte egyhangúan meghozott döntése, arról ergé már írt a napokban, most csak a három vitatott ügyről, a felek igazságáról írnám le a saját gondolataimat.

A német megszállás Szabadság téri emlékműve

Ebben a kérdésben érthetetlen a váratlanság, az időzítés és a sietség, abszurd a kiemelt nemzetgazdasági jelentőség, az emlékmű konkrét koncepciója pedig – ahogy tauglich is írta A sas leszáll – kortárs köztéri abszurd című posztjában – elfogadhatatlan. Egyedül az az alapötlet értékelhető (ez nekem sem esett le első hallásra), hogy ezzel a tér szovjet felszabadítási emlékművének értelme is megváltozna: az elliptikus tér egyik gyújtópontjában a náci, a másikban a szovjet megszállás mementója állna. (Hogy ehhez mit szólnának újdonsült orosz barátaink, nem tudom.) 

Ez az emlékmű a ki nem kényszerített politikai hiba gyönyörű példája, hiszen senkinek nem hiányzott, senki nem követelt efféle emlékművet, azt meg pláne nem, hogy már '14 márciusában odakerüljön a térre. Bár egyesek azt mondják, hogy ez a Jobbik-szavazók felé tett gesztus, szerintem ez is hülyeség, ezt a szobrot senki sem fogja igazán magáénak érezni, annyira meg pláne nem, hogy a Jobbik helyett a Fideszre szavazzon érte.

Sorsok_Haza_jozsefvarosi_palyaudvar_holokauszt_gyermekaldozatok.jpg

A Sorsok Háza

A Józsefvárosi Pályaudvaron megvalósuló, a holokauszt gyermekáldozataira emlékező múzeum kapcsán a Mazsihisz a következőket írja közleményében: „A közgyűlés kéri Magyarország Miniszterelnökét, állítsa le a józsefvárosi projektet (Sorsok Háza), mert történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel.″

Ezzel szemben a Sorsok Háza néhány napja közzétette egy december 3-i találkozó összefoglalóját, ahol tájékoztatták a Mazsihisz vezetőit, akik elismerőssel nyilatkoztak az elképzelésekről:

Kívülállóként úgy tűnik, itt elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária közti személyes ellentétekről van szó. Vagy a kormány azért hozna létre még egy, kifejezetten gyerekekről és gyerekeknek szóló emlékhelyet a Páva utcában található Holokauszt Emlékközpont mellé, hogy elhallgassa a holokausztot? Ennek nem sok értelme van, ráadásul hogy a múzeum megvalósításával szavazatokat sem fognak szerezni, az is egészen biztos. Hasonlóképpen érthetetlen számomra a névválasztás miatti aggály, miszerint a Sorsok Háza elnevezés nem arról szól, hogy emberi sorsokat fog bemutatni, hanem arról, hogy a zsidók elkerülhetetlen sorsa volt a halál. Meglehetősen erőltetett értelmezés, nem?

Szakály Sándor és Kamenyec-Podolszk

„Közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz alkalmatlannak tartja a »Veritas« élére kinevezett Szakály Sándort az Intézet vezetésére, ezért kéri felmentését.″ – áll a Mazsihisz közgyűlési határozatában. Közéleti-szakmai megnyilvánulásokon alighanem elsősorban Szakály januári MTI-interjúját értik, amiben a Veritas Történetkutató Intézet vezetője idegenrendészeti eljárásnak nevezte a '41-es kárpátaljai deportálásokat – a deportáltak jelentős részével aztán végeztek a nácik Kamenyec-Podolszkban. Ahogy már akkor is írtam, a fejlemények fényében hazug és embertelen dolog ennyivel elintézni a deportált, nagyrészt magyar zsidók sorsát.

Az első ügyben tehát egyértelműen a Mazsihisznek van igaza, míg a másodikban egyáltalán nincs. A harmadikban talán kérdés, hogy Szakály lemondása arányos elvárás-e, de mindenképpen inkább a Mazsihisz álláspontja felé hajlik a mérleg nyelve.

Mindebből az is következik, hogy a kormánynak érdemes lenne engednie a Szabadság téri megszállási emlékmű, a Mazsihisznek pedig a Sorsok Háza kérdésében. Jobb lett volna ugyan ezt a kompromisszumot a vasárnapi Mazsihisz-döntés nélkül megkötni – ehhez a kormánynak kellett volna időben engednie –, de még most sem késő. Már így is vesztes helyzetbe került mindkét fél, de ha marad a bojkott, a veszteségek még nagyobbak lesznek. Beláthatatlanul nagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr865806135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sorsok Háza - mert miért ne? 2014.02.09. 16:02:02

van orvos, meg van gyerekorvos. most van holokausztmúzeum (meg terror háza), de lesz gyerekholokauszt-múzeum is, 5 millárdér'! mer mér ne? nem a Regnum Marianum templomot kell újjáépíteni, hanem újabb holokauszt múzeumot kell építeni ötmilliárd forint...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a-kjudíit 2014.03.10. 12:59:34

@bbjnick:
Nem a holokauszttagadást büntetik, hanem:

Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel,.......
Kamenyec-Podolszkij-ban mi történt?
Nemzetiszocialisták öltek meg több tízezer embert Kamenyec-Podolszkijban?

Az eset megítélésénél, nem az a mérvadó, hogy kik voltak az áldozatok, hanem az elkövetett cselekmény ténye a lényeg.
A bíróságnak azt kell eldönteni, hogy Szakály a megszólalásával tagadta, kisebbítette, vagy jelentéktelen színben tüntette-e fel a szóban forgó cselekményt.
Nem az 1939 és 45 közötti eseményekről szól a dolog, hanem arról, amiről Szakály Sándor nyilatkozott.

Ha a bíróság úgy dönt, hogy Szakály Sándort ebben a tényállásban megalapozottan bűnösnek nyilvánítják, akkor elkövette a személyére felhozott vádakat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.10. 13:59:12

@a-kjudíit:

Ez az idézetesdi melyik kérdésemre válasz? Emlékeztetőül: fentebb az alábbiakat kérdeztem: "Tehát, ha (szerinted) úgy fogalmazott volna Szakály, ahogy (szerinted) elvárták volna azok, akik (szerinted) belekötöttek, akkor (szerinted) elkerülhette volna, hogy a (szerinted) támadói így meghurcolják a (szerinted) ésszerű és méltányos "holokauszt-törvénnyel"? Szerinted nem túl sok az "érvelésedben" a szubjektív elem? Szerinted mi a különbség a tény és a vélemény között? Szerinted szabad egy embert a véleménye miatt meghurcolni? Szerinted milyen törvény az, ami ilyen visszaélésekre ad lehetőséget? Szerinted bűnös Szakály "holokauszttagadás" vétségében? Szerinted mi a holokauszt? Szerinted hol kezdődött és hol ért véget és mit foglalt magába?"

Az idézetekről pedig csak annyit, hogy minden idézethez tartozik egy másik idézet és ahhoz is egy másik... Igény szerint ezekhez is tudok páridézeteket prezentálni!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.10. 14:17:06

@a-kjudíit:

"Ha a bíróság úgy dönt, hogy Szakály Sándort ebben a tényállásban megalapozottan bűnösnek nyilvánítják, akkor elkövette a személyére felhozott vádakat." --- írod.

Érdekes mondat ez annak fényében, hogy tudható, mit mondott Szakály!:-)

"...arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után. Utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra..."

mandiner.hu/cikk/20140117_megalakult_a_veritas_tortenetkutato_intezet

De ha már holokauszttagadási perek! Mivel a bíróság nem vizsgálja a vádlottak állításának valóságtartalmát, helytállóságát, csak a "tagadás" tényét állapítja meg, így egészen abszurd helyzetek jöhetnek létre. Mint például itt: "Ernst Zündelt először 1985-ben fogták perbe, ám akkor felmentették, ugyanis a bíróság nem találta megalapozottnak az ellene felmerült vádakat. Legutóbb 2005-ben indult ellene eljárás, amikor is kitoloncolták Németországba, majd ott emeltek ellene vádat. 2007-ben 5 év szabadságvesztésre ítélték. A vád: 14 rendbeli gyűlöletkeltés, valamint náci és antiszemita propaganda volt. Tárgyalásán a védelem nem használhatott törvényszéki és dokumentációs bizonyítékokat. Sylvia Stolzot, Zündel védőügyvédjét 3 és fél év börtönre ítélték, az általa a védelem bizonyítékaként benyújtott anyagok miatt, amelyekkel állítólag szabotálta az eljárást.[14] Az ügyvédnőt ezen felül 5 évre eltiltották hivatása gyakorlásától. Zündel 2010. március 1-jén szabadult a mannheimi börtönből..."

hu.wikipedia.org/wiki/Holokauszttagad%C3%A1s#H.C3.ADresebb_holokausztrevizionista_perek

Vágod? Az ügyvédet is elítélték, mert végezte a munkáját!:-D Ehhez képest a Tanú c. film gyenge utánzat!:-]

a-kjudíit 2014.03.11. 09:28:35

@bbjnick:

Ha Ön szerint nem szegte meg a törvényt Szakály ezzel a nyilatkozattal, akkor mi a problémája?
Ne haragudjon, de feljelentést tenni bárkinek joga van.
A továbbiakat végzi az igazságszolgáltatás.

Ha nem történt meg az, ami miatt feljelentették, akkor nem kerül bíróság elé, ha meg vádat emelnek ellene, mert az ügyészség benyújtja a vádat, a bíróság eldönti először, hogy tényleg megalapozott-e a vád, ha megalapozottnak tarja, akkor bűnös az ellene felhozott vádakban és kiszabják a büntetést.

Az, hogy kinek milyen bizonyítási lehetőséget engednek meg egy ügyben, az a törvényen múlik.

Az, hogy Ön vagy Én mit gondolunk az ügyről nem mérvadó, nem a Mi tisztünk dönteni az ügyben.

Németországban és azokban az országokban, ahol van ilyen törvény, sehol nem engednek bizonyítást, elég megállapítani a törvénysértést, így szól a törvény. (A törvények megalkotásánál mindig megindokolták, hogy miért nem engednek bizonyítást ezekben az esetekben: hogy senki nem tudja a bíróságon az ordas eszméit hirdetni, mert előtte pont a bíróságokat használták arra, hogy kifejtsék a véleményüket és a holokauszt relativizálását hirdették folyamatosan.)

Ha valaki tudja ezt, márpedig mind az alperesnek, Zündelnek, mind az ügyvédnek tudnia kellett, akkor számoltak a következményekkel is.
Azt azért érdekes módon nem említi, hogy az ügyvédnő, aki közismert neonáci, –férje, aki szintén ismert neonáci és éppen 10!!!!! éves börtön büntetését tölti holokauszttagadásért- ellen uszításért indult külön eljárás, nem azért mert végezte a munkáját, és a beadványát egy vaskos„Heil Hitler”-rel zárta.

1991-ben elítélik Robert Faurisson professzort holokauszttagadásért Franciaországban. 1996-ban az Emberi Jogok Bizottságához fordult azzal, hogy Franciaország megsértette a szabad véleménynyilvánítási jogát.
Az EJB megállapította, hogy Franciaország nem sértette meg Robert Faurisson véleménynyilvánítási szabadságát. Kinyilvánították, Robert Faurisson elítélése nem azt a jogát korlátozta általában, hogy véleménye lehessen bármiről, és azt kifejezésre is juttassa, csupán megbüntette jogszabályba ütköző magatartásáért. A jogszabályi korlátozás pedig mások jogainak, érdekeinek védelme érdekében szükséges és arányos volt.

Ezt olvastam egy értekezésben: "A jogrendszer nem más, mint a folytonosan változó társadalmi viszonyok állandónak tekinthető, és ezért rögzített része. A jog tehát tükrözi a társadalmi szokásokat, a szokásjogrendszert, a társadalom általános kulturális, információs, kommunikációs állapotát és kapcsolatrendszerét, a kapcsolatok megszokott és elfogadott, sőt elvárt formáit. "

Úgy látszik most látták elérkezettnek az időt a jogalkotók, hogy ilyen törvényeket hozzanak, ahol elítélik a holokauszttagadást, mint a gyűlöletre izgatás hirdetésének egyik formáját.
Az okok: Nagymértékben elszaporodtak az olyan személyek, akik áltudományos köntösben közreadott munkáikban relativizálták a holokauszt történéseit. Lehet, hogy 100-200 év múlva, ha már nagyon eltávolodtunk a történésektől, ezek a törvények oka-fogyottá válnak és megszüntetik őket, de addig ezzel kell élni.

A kommunizmus bűneit tagadta már valaki, hallott már ilyen perről?

vantaan2 2014.03.11. 09:51:41

@a-kjudíit: Az hogy Szakály mit mond valójában már lényegtelen. Szakály eljelentéktelenedett kuruzsló szintre süllyedt , igaz hogy a rendszer kegyeltje de minden rendszernek meg voltak a kiszolgálói és a kegyeltjei is.
S inkább az a nagyobb szégyen hogy ennek a kormánynak ilyen arcukat vesztett vagy eleve ilyen jellemű emberekre van szüksége.

bolhacsípés 2014.03.11. 11:12:42

@vantaan2:

Ez bitang már! Mindent megteszel azért te és tsa-id, hogy Szakály arcát veszítse, majd nehezményezed, hogy arcát vesztett?

Nagyon fincsin pörögsz!

vantaan2 2014.03.11. 11:24:04

@bolhacsípés: Szakály egy szar ember. Ezt már rég leírtam. S hogy ez a véleményem róla arról csak maga Szakály tehet.
...ha a kormányzatnak szar emberekre van szüksége az megint nem engem minősít.

Alfőmérnök 2014.03.11. 11:49:30

@vantaan2:
@bolhacsípés elég közelről ismeri a magyar történésztársadalmat, de mivel egy gyáva műkonzervatív, nem meri felvállalni a véleményét a saját nevén.

vantaan2 2014.03.11. 12:21:48

@Alfőmérnök: Sajnálatos. Elég sok a Kádár seggéből előbújt új-mű-álkonzerv. De hát mit lehet elvárni egy olyan rendszertől amely vezetői ha érdekeik úgy kívánják a saját apjukat vagy anyjukat is lemaffiózzák. (lásd Kövér elvtárs-úr-komcsi-liberális-műparaszt-népnemzeti-polgár-őskeresztény Lászlót). Ilyen közegben egy gyengébb jellem vagy jellemtelen ember persze hogy idomul.

bömböcz 2014.03.11. 18:10:30

Több holókauszt emlékhetet kíván a magyar nemzet!

bolhacsípés 2014.03.11. 18:43:13

@vantaan2:

Ki a fenét érdekel Szakály? Te írsz hülyeséget, rólad szólt a komment, nem Szakályról.

bolhacsípés 2014.03.11. 18:47:04

@Alfőmérnök:

Írtam már nem ismersz, szakadj le.

Alfőmérnök 2014.03.11. 20:16:40

@bolhacsípés: Buzikám, te kötöttél belém, nem én beléd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.11. 22:14:34

@a-kjudíit:

"Ha Ön szerint nem szegte meg a törvényt Szakály ezzel a nyilatkozattal, akkor mi a problémája?
Ne haragudjon, de feljelentést tenni bárkinek joga van. A továbbiakat végzi az igazságszolgáltatás. Ha nem történt meg az, ami miatt feljelentették, akkor nem kerül bíróság elé, ha meg vádat emelnek ellene, mert az ügyészség benyújtja a vádat, a bíróság eldönti először, hogy tényleg megalapozott-e a vád, ha megalapozottnak tarja, akkor bűnös az ellene felhozott vádakban és kiszabják a büntetést. Az, hogy kinek milyen bizonyítási lehetőséget engednek meg egy ügyben, az a törvényen múlik. Az, hogy Ön vagy Én mit gondolunk az ügyről nem mérvadó, nem a Mi tisztünk dönteni az ügyben." --- írod.

Ha ez (szerinted) így van, akkor min is vitatkozunk mi itt már ki tudja mióta?:-)

Ha (szerinted) a "a jog (...) tükrözi a társadalmi szokásokat, a szokásjogrendszert, a társadalom általános kulturális, információs, kommunikációs állapotát és kapcsolatrendszerét, a kapcsolatok megszokott és elfogadott, sőt elvárt formáit" és (szerinted) "az, hogy Ön vagy Én mit gondolunk [egy-egy konkrét] (...) ügyről nem mérvadó, nem a Mi tisztünk dönteni [egy-egy konkrét] (...) ügyben", akkor, ugye, ennek a múltra is érvényesnek kell lennie: pld. a nemzetiszocialista német állam törvényeire vagy a két világháború közötti Magyar Királyság törvényeire is? Márpedig ha ez így van, akkor teljességgel értelmetlen mindenféle múlttal való szembenézésesdi (holokausztkultosdi) és holokauszttagadás-törvényesi, hiszen a kor emberei csak a kor (hatályos) törvényeihez, jogrendjéhez igazodtak anno (tehát, a szerinted egyetlen helyes magatartást tanúsították ezügyben); ha ők nem ítélhetők meg/el ezért, akkor hogyan lehetnének számonkérhetők és/vagy meg/elítélhetők kései utódaik vagy azok, akik (a te álláspontodra helyezkedve) tagadják vagy vitatják azon idők, azon emberinek bűnösségét?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.03.11. 22:51:01

@bbjnick: Csak emlékeztetőül: "az én véleményem nem mérvadó"by bbj

Öngól.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.11. 23:12:07

@biboldó:

Ne fárasszál már:-) Én akarok történelmi viták vagy szakmai állásfoglalások miatt bebörtönözni embereket?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.03.11. 23:19:29

@bbjnick: Elhiszem, hogy nem szeretnél fellátni a saját ellentmondásodig, de mintha említettem volna, hogy csicskáztatás nincs rám hatással. De ha annyira kívánod, szembesíthetlek önmagad seggberúgásával. Szerintem jobban jársz, ha nem forszírozod. Te dolgod:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.11. 23:27:43

@biboldó:

Parancsolj! Szembesíts " önmagam seggberúgásával"! Kíváncsian várom:-)

a-kjudíit 2014.03.12. 10:16:58

@vantaan2:

A kormány most veszettül gondban van, mert az ő általa alapított Intézet élére kinevezett vezető, olyat nyilatkozott, ami meglehetősen érzéketlen megnyilvánulásra utal.
De hát így járnak ha a szélsőjobb felé kacsingatnak.
Vagy kimosdatják és rájuk hull a szenny,vagy elengedik a kezét.

a-kjudíit 2014.03.12. 10:45:27

@bbjnick:

Ezt magyaráztam Én is, kár ezen a száját tépnie.

Akkor úgy nem kérdőjelezi meg Sztálin törvényeit sem és a magyar szocializmus törvényeit sem?

"Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog, az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna."

Érti!!!! A művelt emberiség véleménye mi lesz?

Ön Oda tartozik?

Ahol ilyet megállapít egy kedves nővér, az a kormány, azok a kormányok milyen jogra épültek?

Az erőszak jogára, a kirekesztés jogára?

Egy ilyen jogrendszer miért lenne védendő?

Egy ilyen kormány, egy ilyen jogrendszer miért dicsőítő Önnek?

Egy jogrendszer nem épülhet mások kirekesztésére mások elpusztítására!

Megtapasztalhattuk, hova vezet ez az eszmeiség, ez a gondolkodásmód.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.12. 13:08:53

@a-kjudíit:

"Ezt magyaráztam Én is, kár ezen a száját tépnie." --- írod.

Azt magyaráztad, hogy "az, hogy Ön vagy Én mit gondolunk [egy-egy konkrét] (...) ügyről nem mérvadó, nem a Mi tisztünk dönteni [egy-egy konkrét] (...) ügyben". De ha magadnak fenntartod a jogot, hogy így vélekedj, akkor a harminc, ötven, hetven, száz vagy akárhány évvel ezelőtt élteket miért ítéled el, ha ugyanígy gondolkodtak?

" 'Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog, az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.'

Érti!!!! A művelt emberiség véleménye mi lesz?" --- írod.

...A Szakály-ellenes kampány részeként (a Kölcseyt buzihírbe hozó) Nyáry Krisztián idézi facebook-oldalán Slachta Margit, a szociális testvérek főnöknője, gróf Szapáry Erzsébet, dr. Szabó Imre pápai kamarás és gróf Apponyi György országgyűlési képviselő korabeli figyelemfelkeltő, tiltakozó levelét az 1941-es kárpátaljai „eseményekkel” kapcsolatban.

www.facebook.com/photo.php?fbid=10152185051319855&set=a.165101444854.116423.614474854&type=1&stream_ref=10&utm_

Lehet erre a levélre hivatkozni az ügyben, mivel releváns. De ha már egyszer idézzük, akkor nem illik kihagyni belőle épp azt a bekezdést, amely Szakály álláspontját támasztja alá!

„Ámbár elismerjük, hogy bizonyos, hazánk területére beszivárgott és Magyarországgal semmi közösséggel nem bíró elemek – legyenek azok zsidók vagy nem zsidók – eltávolítása fontos nemzeti érdek, mégis a legélesebben elítéljük az akciónak összes felsorolt mozzanatait és végrehajtásának a módját.” (hvg.hu/tudomany/20110901_kamenyec_podolszkij_meszarlas_1941)...
bbjnick.blog.hu/2014/01/17/_how_does_it_feel

Valamint: Ha a kedves nővér ma megírná (mert ha ma élne, bizonyosan megírná), hogy naponta száz magzatot ölnek meg Magyarországon az anyaméhben és ezt minden eszközzel meg kell akadályozni, mert bár "Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog, az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.", akkor hogyan vélekednél róla?

"Ahol ilyet megállapít egy kedves nővér, az a kormány, azok a kormányok milyen jogra épültek? Az erőszak jogára, a kirekesztés jogára? Egy ilyen jogrendszer miért lenne védendő? Egy ilyen kormány, egy ilyen jogrendszer miért dicsőítő Önnek? Egy jogrendszer nem épülhet mások kirekesztésére mások elpusztítására!" --- írod.

Sehol nem állította, hogy bármely jogrendszer védendő lenne, azt állítottam, hogy a jelenlegi (is) kritizálható és vitatható (veled ellentétben, aki azt állította, hogy "az, hogy Ön vagy Én mit gondolunk [egy-egy konkrét] (...) ügyről nem mérvadó, nem a Mi tisztünk dönteni [egy-egy konkrét] (...) ügyben").

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.12. 13:11:39

@bbjnick:

Sehol nem állította, hogy bármely jogrendszer védendő lenne=Sehol nem állította, hogy bármely jogrendszer védendő lenne=Sehol nem állítottam, hogy bármely jogrendszer védendő lenne

a-kjudíit 2014.03.13. 11:00:58

@bbjnick:

„Ámbár elismerjük, hogy bizonyos, hazánk területére beszivárgott és Magyarországgal semmi közösséggel nem bíró elemek – legyenek azok zsidók vagy nem zsidók – eltávolítása fontos nemzeti érdek, mégis a legélesebben elítéljük az akciónak összes felsorolt mozzanatait és végrehajtásának a módját.”

Ez miben igazolja Szakályt?
Az hogy tudott volt, hogy a kitoloncoltakkal brutálisan bánnak és később még meg is ölték többségüket.
Ha kiderül, hogy kitoloncolás után megölik a kitoloncoltakat, az kire nem vet még jó fényt, azokon kívül, akik öltek?
Ez amúgy milyen igazolás Szakály mellett?

Az abortusz, hogy jön ide?
Mert Ön szerint ez is egy "fontos nemzeti érdek"?
Milyen jogon akarná Ön vagy Én vagy egy kormányzat vagy bárki más eldönteni, hogy egy nő szül vagy nem szül?

Kritizálja ha akarja, de ez az Ön magánügye, nem Mi döntünk.

Nem állította, de azt teszi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.13. 11:43:48

@a-kjudíit:

1) Szakály nem állított mást, mit hogy idegenrendészeti eljárás keretein belül utasították ki '41 nyarán azokat, akiket kiutasítottak. A "kedves nővér" és társai levele ezt megerősíti, megfejelve azzal, hogy (szerintük) ez egy szükséges lépés volt a magyar állam részéről (nem az eljárással, hanem az eljárás végrehajtásának módjával nem értenek egyet).

2) Szerinted a magzatgyilkosság teljesen rendjénvaló, de azért meg kell hurcolni és be kell börtönözni embereket, ha a tiédtől eltérő véleményt fogalmaznak meg egy kérdésben?

a-kjudíit 2014.03.14. 11:32:26

@bbjnick:

Ön szereti a zsidókat?
Önnek van baja a zsidókkal?

Ön még soha nem maszturbált?
Önnek hány gyereke van?
Ön mindig csak akkor szeretkezett ha gyereke lett belőle?

a-kjudíit 2014.03.14. 12:38:13

@bbjnick:

Értékes magvait, amit Isten azért adott Önnek, hogy a nemzetség fenn maradjon, mindig úgy használta, ahogy elő van írva?

Szereti Ön Örkény Istvánt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.14. 12:51:14

@a-kjudíit:

:-D

1) Szakály nem állított mást, mit hogy idegenrendészeti eljárás keretein belül utasították ki '41 nyarán azokat, akiket kiutasítottak. A "kedves nővér" és társai levele ezt megerősíti, megfejelve azzal, hogy (szerintük) ez egy szükséges lépés volt a magyar állam részéről (nem az eljárással, hanem az eljárás végrehajtásának módjával nem értenek egyet).

2) Szerinted a magzatgyilkosság teljesen rendjénvaló, de azért meg kell hurcolni és be kell börtönözni embereket, ha a tiédtől eltérő véleményt fogalmaznak meg egy kérdésben?

a-kjudíit 2014.03.14. 15:48:16

@bbjnick:

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek."
(Radnóti Miklós)

Az Ön látásmódja, az Ön világa az én szememben egy beteg látásmód, egy beteg világ, amellyel, még ha módomban állna, még ha lehetőséget adnának rá sem volnék hajlandó semmilyen formában közösséget vállalni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.14. 16:42:35

@a-kjudíit:

1) Dalra nem fogsz fakadni?:-) És táncolni?:-)

2) Fentebb már írtam neked, hogy minden idézethez tartozik egy másik idézet. A Radnóti-idézethez például ez: judaizmus.blogspot.hu/2009/10/radnoti-dosszie-egy-par-beszegett-feher.html

3) Ha úgy idézel vagy parafrazeálsz egy szöveget, hogy nem nevezed meg a forrást, azzal plágiumot követsz el:-) Ha pedig szövegkörnyezetéből kiemelve (a fölhasznált szöveg eredeti jelentését eltorzítva) használsz egy szöveget (lásd pld. Nyáry Krisztián), akkor csalást.

Az általad fölhasznált szövegtöredék eredeti környezetébe így néz ki:

...A maguk látásmódja, a maguk világa az én szememben egy beteg látásmód, egy beteg világ: a maguk világa egy olyan világ, ahol az állampolgárság érzékeny adat, de a vallási hovatartozás közérdekű (és egyben az alkalmatlanság bizonyítéka is), ahol a hajléktalanság alapjog, ahol a jog nem az igazság szolgája, hanem ki-ki igazságának érvényesítésére szolgáló eszköz, ahol Sch. vagy S. „tette” párhuzamba állítható egy rablógyilkossággal, ahol a „magamfajtát” bárkinek bármikor joga van mocskolni katolicizmusáért, (bárki, bármikor) tetszése szerint, fiktív (mert definiálatlan) vádakat (pld. antiszemitizmus stb.) vagdoshat a fejünkhöz (megbélyegezhet, kirekeszthet), s ha visszakérdezünk, az is bűnösségünk bizonyítéka.

A maguk látásmódja, a maguk világa az én szememben egy beteg látásmód, egy beteg világ, amellyel, még ha módomban állna, még ha lehetőséget adnának rá sem volnék hajlandó semmilyen formában közösséget vállalni...

bbjnick.blog.hu/2012/12/09/_a_maguk_vilaga_az_en_szememben_254

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.14. 20:48:48

@a-kjudíit: ♪ Ha a vonatok indulnaaak ♫ HA a jó napok elmúlnak
akárhova visz lesz új nap, a gonosz oda már nem nyúlhat. ♫

és újra!:
ha a vonatok indulnak ...

a-kjudíit 2014.03.15. 09:27:23

@bbjnick:

Milyen idegesítő, ha nem kap arra választ amiről szól a blog és amit kérdeznek Öntől, hiszen eltereli állandóan a fonalat és terel csak terel.
Úgye, nem tudja, hogy honnan szedtem az idézetet?
Nem onnan szedtem, amit belinkelt, hiszen Ön máshol is igét hirdet, más néven és más témákban.

Úgy tapasztaltam, sok az ideje, hiszen ennyi blogban ennyi néven, azért nagy munka állandóan ott lenni.

Sok frusztráció érte az átkos 70-es években?
Talán nem gyakorolhatta a vallását, vagy egyáltalában vallásos volt akkor?
Ha nem, mikor tért meg?

Önnek nincsenek saját mondatai, saját gondolatai, csak idézget és csak azokat másolja mindenhol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.15. 12:58:44

@a-kjudíit:

Inszinuálni tetszel? Csak nem elfogytak az érveid?:-)

a-kjudíit 2014.03.16. 09:43:46

@bbjnick:
Mondja ezt az, aki csak ismételgeti magát és a más blogokon is kommentelt aktuális érzéseit ide hozza és azokkal bombázza a másikat.
Mi köze ennek a blognak pl. az abortuszhoz, netán Zuschlaghoz mégis itt folytatja azokat a kommenteket?
Vagy nem így van?
Mivel nincsenek csak lózungjai erre vetemedik?
Folyt köv.a többi blogon a többi néven és a majmát is vigye magával!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.16. 12:18:14

@a-kjudíit:

:-)

Most is van egy érzésem és most is arra vetemedek, hogy elmondjam azt:-) Az az érzésem, hogy te is azok közé tartozol, akik, ha szembesülnek ellentmondásaikkal és értelmi és erkölcsi hiányosságaikkal, ahelyett, hogy tájékozódnának, átgondolnák, fölülvizsgálnák nézeteiket, a szembesítő tényeket vagy személyeket próbálják meg hitelteleníteni. Ez a primitív és alantas jellemek sajátja és nagyon átlátszó taktika: még ügyesen csinálva is necces, nemhogy olyan esetlenül, ahogyan te műveled.

Itt tartottunk, ezeken próbálj meg elgondolkozni és ezekre reagálj, ha tudsz:

1) Szakály nem állított mást, mit hogy idegenrendészeti eljárás keretein belül utasították ki '41 nyarán azokat, akiket kiutasítottak. A "kedves nővér" és társai levele ezt megerősíti, megfejelve azzal, hogy (szerintük) ez egy szükséges lépés volt a magyar állam részéről (nem az eljárással, hanem az eljárás végrehajtásának módjával nem értenek egyet).

2) Szerinted a magzatgyilkosság teljesen rendjénvaló, de azért meg kell hurcolni és be kell börtönözni embereket, ha a tiédtől eltérő véleményt fogalmaznak meg egy kérdésben?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.16. 12:22:23

@a-kjudíit: Milyen idegesítő, ha nem kap arra választ amiről szól a blog és amit kérdeznek Öntől, hiszen eltereli állandóan a fonalat és terel csak terel."

csak nem?
pedig nekem is vannak ám kérdéseim, amikre nem kaptam választ? csak nem azért mert fogyatékos kedves?

miért rabolták el Horthy fiát, ha szövetséges? miért deportálták Keresztest konc táborba? tudod ki ő? tudod ki Kállay? miért akarták kivégezni a németek?

miért rabolták el Horthy fiát, ha szövetséges? (A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállították)

miért deportálták Keresztest konc táborba? tudod ki ő? tudod ki Kállay? miért akarták kivégezni a németek?

elrabolták Rákosi és Kádár fiát is? csak nem deportálták őkeg recskre vagy a gulágra?

folytak a különbéke tárgyalások a szovjetekkel Faragho Gábor tábornok úr részéről, Kéri Kálmán vezérezredes úr részéről, aki átment a szovjetekhez, amikor Horthy kiadta a hadparancsot a kiugráshoz. de előtte még Kállay Moszkvával is felvette a kapcsolatot 1944 elején.

1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Nagy-Britannia és Magyarország között, amelynek értelmében Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angol-amerikai csapatok előtt. A megállapodást Veress László, a Külügyminisztérium egyik fiatal munkatársa készítette elő Isztambulban

akkor nem ezek miatt kapott felmentést Horthy a háborús bűnök alól?

a-kjudíit 2014.03.16. 12:56:06

@bbjnick:

„Mondja maga megbolondult
hogy mindent kétszer mond
kétszer mond?”

Kétszer mondom, százszor mondom,
mert ez a tény, rontom-bontom.
„nem volt elég, nem volt elég...!”
dehogyis volt, Gyula Bátyám,
ríunk, mint kés-döfte ártány
népi bölcsességed láttán."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.16. 16:58:26

@a-kjudíit:

Te most szánalmat szeretnél ébreszteni bennem magad iránt?

Alfőmérnök 2014.04.13. 11:44:19

@bbjnick: Faszság.
Szeretnéd azt a fos emlékművet, meg tetszett Kieslowksi filmje, ezért megpróbálod összekapcsolni a két dolgot, pedig kurvára nincs közük egymáshoz.

S=klogW 2014.04.13. 12:10:00

@bbjnick: @Alfőmérnök:

És a profnő volt a feleség, aki nem a férjétől várt gyereket?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.13. 14:31:53

@Alfőmérnök:

Lassan, de biztosan egy pörgő, fröcsögő, gyűlölködő, őrjöngő üres vázzá válsz, @Alfi!

Alfőmérnök 2014.04.13. 14:56:07

@bbjnick: Te már rég azzá váltál, paraszt!

Akkor rákérdezek: mi köze Kieslowski filmjének a "német megszállás emlékmű"-vitához?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.13. 15:08:40

@Alfőmérnök:

Pörögj, fröcsögj, gyűlölködj, őrjöng csak, üres váz!

Ha megnézed, látni, érteni fogod, mi köze Kieslowski filmjének a "német megszállás emlékmű"-vitához. Vagy nem, mert már nem vagy képes rá:-]

Alfőmérnök 2014.04.13. 15:13:30

@bbjnick: Láttam a filmet. Még egyszer megkérdezem:
mi köze Kieslowski filmjének a "német megszállás emlékmű"-vitához?

Alfőmérnök 2014.04.13. 15:47:08

@bbjnick: @Alfőmérnök: (Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem érti.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.13. 18:41:53

@Alfőmérnök:

Ehhez képest te vagy az egyetlen, aki ennek hangot ad.:-]

Bell & Sebastian 2014.04.13. 19:10:35

Valahol olvastam (igen okos gondolat), hogy mindig csak a zsidótörvényektől indul a magyar történelem. Ha kicsit visszamegyünk, a nyolcadik parancsolat bizony megkerülhetetlen.

Egyes írásmagyarázók szerint ez a tiltás eredetileg az istenkáromlás előtt / mellett állhatott (kettő, ötös oszlopba rendezve).

Most nem térnék ki a rejtett összefüggésékre, mert nem Gábriel arkangyal ez, hogy túlmagyarázzam.

Kezdem megszokni, hogy katekizmusból még a keresztények is hülyék, nemhogy idősebb testvéreik / féltestvéreik. Pedig nem árt tudni azt, amit egyszer már _jól_ tudtak, például mindezek elődei.

A sötétség diadala az akarat felett.

Alfőmérnök 2014.04.13. 19:39:33

@bbjnick: Lehet, hogy vannak mások is. Kérlek, magyarázd el.

S=klogW 2014.04.13. 21:12:30

@bbjnick:
a filmben kimondott üzenet az, hogy semmi sem lehet fontoabb egy gyereknél megmentésénél

ez minként kapcsolódik az emlékműhöz?

Bell & Sebastian 2014.04.13. 23:24:37

@S=klogW: Felszínesen értette csak meg. Az valódi mondanivaló vagy üzenet inkább az, hogy nem dolgunk az ítélkezés, főleg utólag.

Van, hogy felszabadul a bennünk lakozó jó, de van úgy is, hogy nem. A helyzet dönti el, az viszont nem áll a befolyásunk alatt.

Azt is kell még tudni, hogy a Ne lopj! eredetileg emberrablásra, váltságdíjszedésre és rabszolgatartásra vonatkozott, ennek csak kiterjesztése az általános szabály.

A történetben amúgy dupla csavar is van annak szemléltetésére, hogy csak azon információk alapján dönthetünk, amik a birtokunkban vannak, amik nincsenek, azok rajtunk kívül állóak.

Utólag számon kérni (ezek teljes ismeretében) ezért meglehetősen bajos és erősen nem javallott.

Erre vonatkozik a: Ne ítélj!, hogy ne hasonló elvek alapján ítéljenek téged is, mert akkor ráfaragsz.

Kérdés?

S=klogW 2014.04.14. 05:31:13

@Bell & Sebastian:

Nem értettem, hogyan szól ez a ne lopj-ról.
A többi az lejött, de a lezárása mégis az, hogy nincs semmi, ami felér egy gyerek életével.
A szabó epizódját nem értem.

S=klogW 2014.04.14. 06:38:12

@Bell & Sebastian: @S=klogW:

A 8. parancsolat itt

uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20

nem a "ne lopj".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.14. 15:53:53

@S=klogW:

Mivel @Bell & Sebastian elmondta a lényeget, csak annyit tennék hozzá, hogy a film nem megmagyaráz, hanem ábrázol. Cselekedeteik, szavaik által mutatja be, mi motiválja a szereplőket, mi játszódik le bennük.

Az etikaprofesszornőnek bűntudata van, mert nem tudott segíteni, a holokausztkutatónőnek magyarázatra van szüksége, mert nem érti, miért történt vele, ami történt; a holokausztkutatónő magyarázatot kap, az etikaprofesszornő személyes megbocsájtást. Megértik egymást: kettejük "konfliktusa" megoldódik.

A szabó (szerintem) a par excellence katolikus a történetben: '43-ban gyereket mentett volna, ma varrna neki egy kabátot vagy ruhát. Az etikaprofesszornőtől megtudjuk, hogy kijutott a szabónak rendesen, már '43-ban likvidálni akarta a nemzeti ellenállás, mert hamisan kollaboráns hírébe hozták, később is sokat szenvedett. De neki nincs igénye a beszélgetésre: mert érti, mi történt, történik.

Ugye, hogy milyen jó kis adalék ez a mostani cirkuszokhoz?

Alfőmérnök 2014.04.14. 16:30:56

@bbjnick: Már csak azt kéne megmagyaráznod, ki kinek feleltethető meg az egyik és a másik történetben.
S hogy Kieslowski filmjének a tanulsága szerint fel kell-e építeni azt az otromba emlékművet, vagy sem?

Bell & Sebastian 2014.04.14. 16:45:50

Az angyal a Tízparancsolat, a sas meg a zsidók. Fejre állítva mehet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.14. 19:15:02

@Alfőmérnök:

És, @Alfi, az üres váz tovább pörög, tovább zörög.:-(

picur3ka 2014.04.14. 19:28:42

"Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs."

aprilis 30.

Alfőmérnök 2014.04.14. 19:49:13

@bbjnick: Már csak azt kéne megmagyaráznod, ki kinek feleltethető meg az egyik és a másik történetben.
S hogy Kieslowski filmjének tanulsága szerint fel kell-e építeni azt az otromba emlékművet, vagy sem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.20. 14:21:31

Pikáns! Vagy abszurd? Az állítólagosan a zsidó áldozatok méltóságáért tüntetők keresztény és zsidó vallási szimbólumot mocskolnak be, gyaláznak meg a Szabadság téren!

wantaan 2014.07.20. 16:46:35

„A magyar nemzet az elmúlt száz esztendőben minden háborús vállalkozását elvesztette, de nem észlelhette senki, hogy a nemzet a vereségek sorozatából valamilyen erkölcsi tanulságot vont le. A siker nem boldogít, de a sikertelenségből mindenki csak makacsabb, konokabb és ridegebb lesz.”

„Most a vér ömlik. Egy napon ömleni kezd a tinta, s az emberiség egésze felveti a háború felelősségének kérdését… Mert ezt a kérdést, az emberiség legnagyobb tömegszerencsétlensége által felidézett igen nagy erővel szólaltatja meg az emberi lelkiismeret… Azért, ami történt, a szó erkölcsi értelmében mindenki felelős, aki ebben a korban élt. Az előre nem látó szűkkeblűség éppen úgy felelős, mint a támadó indulat, a katona éppen úgy, mint a polgár, a forradalmár éppen úgy, mint a bankár, a névtelen és „megtévesztett” tömeg éppen úgy, mint szellemi és politikai vezetői.”

„Soha nem szerettem bűneim” – írta Gogol. Ez álláspont. De a magyar társadalom nem mondhatja ezt: szerette bűneit, és bűntudat nélkül gondol ma is azokra. Ebből nem gyógyítja ki más, csak a műveltség nagy nevelő kísértete.”

picur3ka 2014.07.20. 17:50:09

Annyit már elértek, hogy sokkal többen tudnak erről a szoborról, mint egyébként tudnának.

Ez a Körmönffy meg felvette a hajléktalan imidzset:

m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/1104/lmp/DSCF9626.JPG

12.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/5/bauertamas.jpg?itok=Sq53HTJn

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.20. 20:10:02

Most már legalább mindenki tudja, miért telt ki a becsülete annak idején az antimagyaroknak.

Jellemző: most sem a német sast dobálták a nagy antifák, hanem a magyar országalmát.

Magyargyűlölők ezek. Sajnos többen vannak, mint az a pár tucat, aki megjelent ordibálni.

picur3ka 2014.07.20. 21:14:09

@Szentkereszti Istóczy Győző:

Antifák??? Csak egy csürhe. le kéne őket csukni, valójában.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.07.20. 21:59:55

@bbjnick: Egyik sem. Ez egyszerűen undorító, gyalázatos! Akik ott tombolnak, azokat meg kellene ölni, mind egy szálig, mert veszélyesek ránk. Pont azt kell tenni, mint Izrael a palesztin cigányokkal.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.20. 23:07:58

Lófasz sem tüntet a zsidó mártírokért, mindösszesen az emberi méltóságért. Ha a nagy büdös fehérkeresztényfaszmagyaroknak tetszik az emlékmű, lelkük rajta. Kőbe vésetett a szolgalelkűségük.

Bell & Sebastian 2014.07.21. 00:28:39

@biboldó: Figyelj ide Alfőmérnök!

Gyurcsánytól tudjuk, hogy a holoáldozatok körébe mától a buzik is beleszámítanak.

A fehérkeresztényfasz magyarokat ez az egész cirkusz vagy teljesen hidegen hagyja, vagy Orbánéknak szurkol, a holofelháborodottak ellenében (kisebb rossz).

Kettő példából ne általánosíts, ávóspatkány utód!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.21. 07:57:18

@Bell & Sebastian: Ne magyarázkodj, picuri. Inkább arról beszélj, hogy fasza dolog az emlékmű vagy nem.

Bell & Sebastian 2014.07.21. 10:34:14

Alfabibsi, vedd elő a jegyzeteidet.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.21. 11:29:18

" véres horror 2013.10.19. 20:53:35
@Bell & Sebastian: ragika, ragika... te semmit sem változol. Épp akkora barom vagy, mint húsz évvel ezelőtt voltál. Illetve még ostobább, mert ugye öregszel. "

"@Bell & Sebastian: ragikám! Menj vissza a pszicho... Áááá, szerintem neked inkább állatorvosnál a helyed. Szóval menj vissza hozzá és kérd, hogy emelje a gyógyszer adagod, mert megint elhatalmasodtak rajtad a kényszerképzeteid! "

" véres horror 2013.10.19. 19:58:15
@Bell & Sebastian: jajj... ragika, ragika... már megint itt esz a fene, ahelyett, hogy a jól megérdemelt gumiszobádban lennél? :DDD "

mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik_magyarorszagrol/full_commentlist/1#c20847935

Bell & Sebastian 2014.07.21. 13:06:15

@ALFI: Másik dossziéban, hülyegyerek.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.21. 14:00:32

"hayward 2006.06.23 17:31:44 © 25
Hehe...
"ragi az apád farka"
Érezd magad megtisztelve, hogy Raginak néztek :).

"Tudtad, hogy két Ragi volt?

Az egyik aki itt született a Index ösével amit Ianno nternetto-nak hívtal. A regisztrási száma a százasokban volt. Elesett az ARK (Anti Ragika Kommandó) hacokban. Illetve visszaadta a nicket.
Aztán volt egy késöbbi Ragi akit a Mumu-Kobzar-eke trio tett lapátra."
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9144967&na_order=

Bell & Sebastian 2014.07.21. 15:39:48

@ALFI: Jó nyomon vagy, csak így tovább.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.07.21. 17:04:29

@biboldó: Ez nem így van! Szó nincs szolgalelkűségről. Más kérdés, hogy maga az emlékmű kb. úgy hiányzott bárminek is, mint egy hátba verés, és tényleg semmi másra nem jó, mint hergelni a zsidóságot. Mondhatunk ellenzékez is, csak úgy semmi értelme. Szóval, az van, hogy Magyarországot tényleg megszállták a németek, és mindent elvettek, amink csak volt. Leginkább a józan ítélőképességünket. Én is évtizedekkel a háború után, évtizedekig ajnároztam ezt a tetves korcs népet, és szidtam a ruszkikat. Ugyan mivel volt különb a német? Egy nagy szart volt különb! S főleg manapság látszik, mennyire egy alávaló szar nép.
Az is tény, hogy a zsidók szerint csak zsidókat öltek meg a háborúban, ezért csak nekik van joguk megemlékezni bármire is. Kibaszott szimpatikus egy érvelés, eredménye az erősödő antiszemitizmus.
Kicsit rendbe kéne tenni a fejekben mindkét oldalon, és felvállalni a szart is, ha el akarunk érkezni a nullára, ahonnan lehet építkezni.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.21. 19:59:25

@Mr Falafel: Nem vagyok a szobor ellen tüntetők pártján (bár tök feleslegesnek és ocsmánynak tartom az emlékművet), de szvsz nem a keresztény és zsidó szimbólumokat célozták meg tojással, hanem magát az emlékművet.

@biboldó: A kérdést már kitárgyaltuk itt.
mandiner.blog.hu/2014/01/23/a_sas_leszall_443?full_commentlist=1#comments

B&S és a jósdás falka egyhangú álláspontja szerint az emlékmű jó, mert a zsidóknak nem kóser.

Bell & Sebastian 2014.07.21. 20:38:33

@ALFI: Így van. Pár száz ugribugrira általában nem szabnak egy egész országot. Vagy mégis?

picur3ka 2014.07.21. 21:50:50

Államforma kérdése.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.21. 21:54:24

@Bell & Sebastian: Ejnye, picurka, ne túlozd el a jelentőséged. Nálad nagyságrendekkel bonyolultabb dolgokhoz, mint pl molylepkefing, sincs szükség jegyzetre.
"párszáz ugribugrira..."
Itt a gond, hogy egyetlen ugribugri sincs. Elég néhányat sejtetni, és máris ugrik az ország fszmagyarabbik része lengetni az egy zászlót. Képes seggberúgni önmagát, és még büszke is rá.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.21. 21:55:42

@Bell & Sebastian: Ejnye, picurka, ne túlozd el a jelentőséged. Nálad nagyságrendekkel bonyolultabb dolgokhoz, mint pl molylepkefing, sincs szükség jegyzetre.
"párszáz ugribugrira..."
Itt a gond, hogy egyetlen ugribugri sincs. Elég néhányat sejtetni, és máris ugrik az ország fszmagyarabbik része lengetni az egy zászlót. Képes seggberúgni önmagát, és még büszke is rá.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.21. 21:57:26

@Bell & Sebastian: Ejnye, picurka, ne túlozd el a jelentőséged. Nálad nagyságrendekkel bonyolultabb dolgokhoz, mint pl molylepkefing, sincs szükség jegyzetre.
"párszáz ugribugrira..."
Itt a gond, hogy egyetlen ugribugri sincs. Elég néhányat sejtetni, és máris ugrik az ország fszmagyarabbik része lengetni az egy zászlót. Képes seggberúgni önmagát, és még büszke is rá.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.21. 22:05:10

@Mr Falafel: Szolgalelkűség volt kinyalni a német "megszállók" seggét, és szolgalelkűség kéjelegve tapsikolni egy minden szempontból elbaszott emlékmű felállításához.

Bell & Sebastian 2014.07.22. 01:05:49

@biboldó: Alfifi, ne kábíccs legközelebb, hogy cseppet sem vagy filoszemcsi. Ha nem tetszik a renccer, mehecc tojást dobálni, biztosan meghálálja magát.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.07.22. 10:58:18

@biboldó: Abban a geopolitikai környezetben nem tűnt rossz lépésnek a nácik mellé állni. Ne feledjük, a Nagy USA is Hitler oldalán állt sokáig. Ő is szolgalelkű volt?
Az emlékmű kielégíti egy jelentős társadalmi csoport lelki igényét, tehát el kell fogadni, hogy létezik. Tök mindegy, hogy én, aki értetlenül állok egyáltalán az ötlete előtt is, mit gondolok róla. A tény viszont tény, volt német megszállás. Az emlékmű azokat "szólaltatja meg", akik nem rohantak kiszolgálni a nyilas férgeket. Értük is szóljon már a harang egy kicsit.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.23. 21:53:38

@biboldó: Annyira faszának gondolja az emlékművet ez az elmebeteg korcs, hogy saját alternatív értelmezést is talált hozzá.

„A helyzet az, hogy ebben az emlékműben egyetlen magyar sem szerepel, de benne van a holokauszt egy az egyben, úgy ahogyan ez megtörtént.

A Triangulum tartja a Sast, az ártatlan Gábriel utolsó fohásza JHV felé száll. Zseniális, másodszor mondom.

Ha beleteszik a körzőt is, úgy megbuknak, mint Rothenbiller. „
mandiner.blog.hu/2014/01/23/a_sas_leszall_443/full_commentlist/1#c21489062

„Gábrieleznek itt napok óta, ahelyett, hogy tisztáznák a jelentéstartalmat.

Jean d'Arc küldetés-vezetője, a zsidók szemében a Vörös -tenger elválasztója. A keresztényeknél hírvivő és Isten ereje, a Szentlélek elhozója. Tágabb értelemben a művészetek, szellemi foglalkozások istápolója.

A Korán szövegének tollba mondója.

Ki is Gábriel? Isten erejének manifesztálója. Hogy nem a magyarság főszimbóluma, az egészen biztos.”
mandiner.blog.hu/2014/01/23/a_sas_leszall_443/full_commentlist/1#c21492433

Hogy a kivitelezésen történt módosítások egyértelműen jelzik, hogy hibás az értelmezése, az nyilván nem zavarja ezt a mániás depressziós, paranoid személyiségzavaros hulladékembert.

Bell & Sebastian 2014.07.23. 22:53:24

@ALFI: Eltévesztetted a címzést? Idegesnek látszol.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.07.24. 01:04:23

@Bell & Sebastian: Ostobának látszol, náci.

atron 2014.07.24. 13:23:18

Nem a német megszállásnak kellett volna emlékművet állítani, hanem a ruszkiét kellett volna felrobbantani. A zsidók akkor is nyüszítettek volna, de egy bombatölcsérbe nem dobálnának papírrepülőket meg tojásokat, hanem nyitnának a gödör mélyén egy szórakozóhelyet, amit utána be lehet záratni.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.24. 21:07:41

@Mr Falafel: "nem tűnt rossz lépésnek a nácik mellé állni"
"a tény viszont tény, volt náci megszállás"
Idézetek tőled.
Nem az a lényeg, hogy megszállás volt vagy baráti segítség, az sem, hogy kit szólaltat meg, hanem, hogy kihez, mit akar mondani. Ez viszont minden szempontból porhintés.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.24. 21:13:34

@Bell & Sebastian: A "filoszemcsi" valami sértés akar lenni? Rendben, kikérem magamnak, én nem filo, hanem szemcsi vagyok! És akkor mi van?
Nincs inkább valami jópofa érvféleség kihátrálás előtt vagy helyett?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.07.24. 21:23:48

@ALFI: Áááá, ez csak kínos kényszerpálya. Tudathasadás lenne egyetérteni az emlékművet ellenzőkkel, védelmezni próbálják a védhetetlent. Sok nyögésnek beszarás a vége, ami már megtörtént, mikor a kettőnk azonosításával próbál kihátrálni az érdemi vitából.
Tetszik a vergődés, sőt, mintha kezdene alábbhagyni a "merazsidók" mindenre kész riposzt népszerűsége.
süti beállítások módosítása